ND Cikk |
Cikkek Nikházy Ákos tollából |
A Google+ nem más, mint egy elég látványos próbálkozás szeletet szerezni a többnyire Facebook uralta közösségi hálózat tortából. A Google próbálkozott már ezzel, az eléggé észrevétlen Orkut képében, de ezúttal sokkal nagyobb lépést tett. Nézzük, mi is található a látványosan Facebook klón Google+-ban.
Amint sikerül meghívót szerezni egy üdvözlő felület fogad minket, ami egyenként, videókban bemutatja, mely funkció mire használható. A kinézet nagyban hasonlít a Facebookra, főleg igaz az oldal felépítésére. Aki már járt a kék oldalon, az itt is hamar megtalálja a helyét. A Google+ logó mellett négy menüpont található: Kezdőlap, Fotók, Profil és Körök. A kezdőlapon láthatjuk saját és ismerőseink bejegyzéseit. Itt könnyedén lehet szűrni az üzeneteket a bal oldalon a később tárgyalt körök (csoportok) kiválasztásával, hogy csak bizonyos emberek üzeneteit láthassuk. Bejegyzés írásánál eldönthetjük, hogy mely ismerőseink vagy köreink láthatják azt. Sőt, az is megadható, hogy tágabb körök, vagyis ismerőseink ismerősei is hozzá férhessenek. A megosztás feltűnően gyorsan működik. Gyakorlatilag a másodperc tört része alatt megjelenik a linkelt tartalom, legyen az beágyazott videó vagy kép. Ebből a szempontból magasan a Facebook sebessége felett áll, ami sokszor jelenít meg töltés kijelzőt. Persze ez még változhat, amikor a rendszer nyílt lesz és ellepik a felhasználók. Bejegyzéseket természetesen +1-ezhetjük (vagy miként is ragozzuk? Google se döntötte még el). A fotók menüpont elég egyértelmű. Android telefonokon azonnali megosztás is lehetséges, továbbá itt látjuk ismerőseink képet is. Össze köthető a Picasa Web Albumokkal már az elején. Profilunk megtekintése és beállítása szorosan összekapcsolódik már meglévő Google profilunkkal (ha, eddig nem volt, most majd lesz). Itt megtekinthetőek a Plusz Egy értékeléseink, Buzz bejegyzéseink (Zümm a gmail-ben) és egyéb adatainkat, amiket eddig is elérhettünk, ha már volt Google profilunk előzőleg. Más emberek profilját megtekintve is ugyan ezeket látjuk. A profil szerkesztésénél rengeteg adatot adhatunk meg magunkról, de természetesen magas szinten beállítható, hogy ki, mit láthat belőle, kezdve onnan, hogy “Bárki az interneten” odáig, hogy “Csak én” utóbbi esetben persze nincs értelme kitölteni se. Ami leginkább különbbé teszi a Google+ használatát a Facebookétól, az a Körök használata. Ugyan a Facebook is lehetőséget ad ismerőseink csoportokba helyezésére, de az ott egy másodlagos, és majdnem hogy rejtett funkció. Itt ez középpontban áll. Ismerősöket felvehetünk email cím alapján, anélkül, hogy rajta lennének a szolgáltatáson. Ezek után bele húzhatjuk őket Körökbe (szó szerint és átvitt értelemben is), így csoportosulnak. Létrehozhatunk új köröket, de már alapból van néhány a profilunkhoz csatolva: Barátok, Család, Ismerősök és Követés. Mikor valakit felveszünk egy körbe, adott személy nem fogja látni, mely körbe lett felvéve, csak azt, hogy ez megtörtént (ezzel elkerülve a negatív jelzőkkel ellátott körök további negatív hatását). Ahogy azt már fent említettem minden üzenőfal bejegyzésnél meg kell határozni mely körök látják majd. Amennyiben a körön belül olyan személy is található, aki még nem része a rendszernek, csak felvettük email cím alapján, akkor ő levelet kap a bejegyzésről, ahol elolvashatja azt, és ha reagálni akar rá, csatlakozhat (feltéve, hogy éppen engedélyezett a regisztráció). Ami mindenképpen tárt karokkal fogadott funkció a chat jelenléte, ami a vetélytárssal ellentétben több személy részvételét is engedi ráadásul videó konferencia is lehetséges benne. Mindent, amire a Google Talk képes volt eddig is. Bal szélen láthatunk még egy Sparks (remélhetőleg lefordítják majd) menüpontot is. Itt hírekre iratkozhatunk fel. El kell kezdni gépelni egy minket érdeklő témát, kiválasztani a megjelenő listából és máris, villámgyorsan jutunk friss információkhoz adott témakörben. Az m.google.com/plus oldalon elérhető mobil web alkalmazás sajnos még eléggé gyerek cipőben áll, de legalább nem néz ki rosszul. Eléggé korlátozott, de gyorsan működik. Vélhetően be fogják építeni a Google App-ba az egészet. Egyelőre ennyit tud a Google+. Érezni rajta a Facebook hatását, hiszen, ami egyszer már jól működött, azon kár változtatni, viszont igencsak előnyös, hogy a csoportokat ennyire központba helyzeték. Így csak az látja adott megosztásunkat, akire tartozik, mindezt a lehető legkényelmesebb módon kivitelezve. Tetszetős, hogy új rétegként épül az eddig parlagon hagyott Google profilunkra és jó látni minden fontosabb szolgáltatást egy helyen. Van hely számára a szívünkben, kérdés, hogy ott is tud-e maradni. A teszt verzió meggyőző, várjuk a végleges verziót!
(Source: nikhazy-dizajn.hu)